Gyakran ismételt kérdések a Nyírfacukorról

Mi a nyírfacukor?

A nyírfacukor, más néven xilit, xukor, vagy xylito egy növényekből kinyert cukoralkohol, gyakorlatilag egy természetben fellelhető édesítőszer. Jellemzően nyírfában, kukoricacsutkában, illetve annak szárában lelhető fel, de kinyerhető akár mandulából is. Azért közkedvelt, mert nem emeli meg a vércukorszintet, a szervezet pedig inzulin nélkül is le tudja bontani, így cukorbetegek is édesíthetnek vele. Közkedvelt továbbá a diétázók és a tudatosan táplálkozók körében. 40%-kal kevesebb kalóriát tartalmaz, mint a cukor. Ha túl sokat fogyaszt belőle, akkor előfordulhat hasmenés, puffadás. Fontos, hogy állatok számára mérgező, akár csak az eritrit!

Mire jó a nyírfacukor?

A nyírfacukor egy természetes édesítőszer, amelyet cukorbetegek, fogyókúrázók és tudatosan táplálkozók is előszeretettel fogyasztanak. Mivel nem emeli meg hirtelen a vércukorszintet, ezért akár inzulinnal kezelt betegek is édesíthetnek vele. A glikémiás index értéke mindössze 7, így felszívódása elnyúlik.

Miként használhatjuk fel a nyírfacukrot?

A sütéseken kívül, a nyírfacukrot alkalmazhatjuk lekvárok elkészítéséhez is, hiszen ugyanúgy tartósít, mint a cukor, sőt, a gyümölcs természetes ízének a megőrzéséhez jobban hozzájárul. Édesítés gyanánt italokat is nyugodtan ízesíthetünk vele, de konzerválás gyanánt is megállja a helyét.

Milyen előnyei vannak a nyírfacukornak?

A nyírfacukor 40%-al kevesebb kalóriát tartalmaz, mindössze 240-et 100 grammonként. Mivel nincs drasztikus hatással a vércukorszintre, ezért cukorbetegek is használhatják, de fogyókúrához és tudatosabb, cukor nélküli táplálkozáshoz is kiváló. A glikémiás indexe mindössze 7, így meglehetősen elnyúlik a felszívódási ideje.

Milyen mellékhatása lehet a nyírfacukornak?

A nyírfacukor elsősorban az érzékenyebb gyomrúaknál okozhat mellékhatásokat, illetve a hozzászoktatási időszakban. Ilyenkor enyhe hasmenés, haspuffadás fordulhat elő. Emberre nézve tartós hátrányt nem okoz, azonban kisállatoknak, mint amilyen a kutya, vagy a macska, halálos lehet.

Nyírfacukor vagy xilit?

A nyírfacukrot több néven is ismerjük: xilit, xukor, és xylito. Mindegyik név ugyanarra a természetből kinyert édesítőszerre vonatkozik.

Mennyi kalória van a nyírfacukorban?

A nyírfacukor 100 grammonként 240 kalóriát tartalmaz, ami 40%-al kevesebb, mint a cukoré. Emellett a glikémiás indexe csak 7, ami hosszabb felszívódási időt biztosít.

Mennyi szénhidrátot tartalmaz a nyírfacukor?

A nyírfacukor szénhidráttartalma 75%-a a cukorénak, ami azt jelenti, hogy 100gr-ban kb 50 gramm szénhidrát van.

Cukorbetegek fogyaszthatják a nyírfacukrot?

Igen. Mivel a xilitnek, azaz a nyírfacukornak a felszívódási ideje elhúzódik és egyenletesen történik, ezért nem emeli meg a vércukorszintet hirtelen. Emellett nincs szüksége a szervezetnek inzulinra a lebontáshoz, így cukorbetegek is bátran használhatják.

A cukorbetegeken kívül kiknek javasolt még a nyírfacukor fogyasztása?

A nyírfacukor fogyasztása javasolt a diétázóknak, az egészséges étrendet és a paleolit diétát követőknek, illetve a PCOS-ban szenvedőknek.

Milyen a nyírfacukor felszívódása?

A nyírfacukor egyenletesen és lassan szívódik fel, ezáltal nem fogja váratlanul megemelni a vércukorszintet, ráadásul a lebontása nem igényel inzulint. Éppen ezért a diétázók és a fogyókúrázók is bátran fogyaszthatják a nyírfacukrot.

Milyen egyéb előnyei vannak még a nyírfacukornak?

Sokan nem tudják, de a nyírfacukor védő hatással van a fogazatra, segít helyreállítani a sérült fogzománcot és meghiúsítja a szájban előforduló baktériumoknak a savtermelését.

Mennyi nyírfacukor kell cukor helyett?

A nyírfacukor ugyanolyan mennyiségben alkalmazható, mint a répacukor, kivételt képez ez alól a karamellizélás, ugyanis az édesítőszerekkel ezt nem tudjuk megtenni. Ezen kívül kelt tésztákhoz sem javasolt a használatuk, mivel nem képesek reakcióba lépni az élesztőgombákkal.

Nyírfacukor elérhető

Paleolit Xilit 1kg

Paleolit Xilit 1kg

Édesítő hatása megegyezik a cukoréval, ám alacsony glikémiás indexének köszönhetően csak minimális inzulinválaszt vált ki a szervezetben. Hő hatására sem veszti el édes ízét, ezért használható sütéshez és főzéshez is.

Ár: 2695 Ft
Megnézem
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!